2019. május 16-án a Jekatyerinburgi Állami Operaház bemutatta Eötvös Péter „Három nővér” című operáját. A Csehov-mű alapján készült és nagy sikert aratott darabnak ez volt az oroszországi ősbemutatója.

Először fordult elő, hogy a világ számos országában évek óta játszott darab orosz nyelvű librettóját (más nyelven nem is készült) orosz énekesek adják elő.

Az egymást követő három előadásból álló premier első napján maga a szerző, a 75. születésnapját ünneplő Eötvös Péter vezényelt.

A nemzetközi produkciót Christopher Alden, neves amerikai operarendező állította színpadra egy nemzetközi stáb közreműködésével.

A teltházas premier nagy sikert aratott, a közönség az előadás végén felállva tapsolta meg a művészeket.

Az eseményt jelentős, országosnak nevezhető médiaérdeklődés övezte, a premieren több ismert moszkvai színikritikus, országos szakfolyóiratok, tv és rádióadók szakértői is megjelentek. Alekszej Parin vezető orosz zenekritikus meleg szavakkal méltatta a produkciót és a szerzőt, aki „külföldiként is képes volt átadni a legmélyebb orosz érzelmeket, életérzést”. 

A Szverdlovszk Megyei Televízió híre a premierről:

Forrás: OTV

A Vesti-Ural csatorna tudósítása:

Forrás: Vesti-Ural

 

Válogatás a sajtóban megjelent hírekből: