Kedves Látogató!
Tisztelettel köszöntjük Magyarország Jekatyerinburgi Főkonzulátusának honlapján!
Külképviseletünk 2007 decemberében kezdte meg tevékenységét az uráli régió fővárosában. Moszkva és Szentpétervár után itt nyílt meg sorrendben a harmadik magyar diplomáciai/konzuli misszió Oroszországban. Főkonzulátusunk konzuli kerületéhez tartozik az uráli és szibériai szövetségi körzet egészében, valamint a Permi határterület, az ország összesen 18 közigazgatási egysége.
Munkánk során különös hangsúlyt fektetünk kétoldalú gazdasági-kereskedelmi kapcsolataink fejlesztésére Oroszország egyik legfejlettebb ipari régiójával, lehetőségeinkhez mérten támogatva a magyar cégek, kis- és közepes vállalkozások itteni megjelenését, üzleti tevékenységét. Különösen a városi infrastruktúrafejlesztés, vízgazdálkodás, környezetvédelem, hulladékfeldolgozás, gépipar terén látunk jó lehetőségek az együttműködésre, ezeken a területeken már eredményeket is sikerült felmutatni.
Főkonzulátusunk schengeni vízumközpontként is jelentős szerepet játszik a régióban, amennyiben Magyarországon kívül még három schengeni övezethez tartozó ország nevében is adunk ki vízumot.
Fontos feladatunknak tekintjük hazánk kulturális, művészeti, tudományos, sport és turisztikai értékeinek bemutatását, népszerűsítését. Rendszeresen közreműködünk magyar vonatkozású rendezvények (kiállítások, fesztiválok, előadóművészek fellépése) szervezésében, lebonyolításában.
Bármilyen, tevékenységünkkel kapcsolatos tanácsot, észrevétel szívesen veszünk, kérem segítsék munkánkat!
Kiemelt hírek
További hírek
A Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet a diplomáciai pálya iránt érdeklődők számára
A Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet a diplomáciai pálya iránt érdeklődők számára Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg.
TovábbA külföldön élő fiatalokat is várja a megújult magyar felsőoktatás
A hazai felsőoktatási intézmények 2022 szeptemberében induló képzéseikre várják a külföldön élő magyar állampolgárokat és egyetemi, főiskolai felvételijüket tervező gyermekeiket. A szeptemberben induló képzések jelentkezési határideje 2022. február 15. Felvételizni azok is tudnak, akik iskoláikat, vagy azok egy részét már külföldön végezték. A jelentkezés általános tudnivalóit összefoglaló Felsőoktatási felvételi tájékoztató elérhető a Felvi.hu-n.
TovábbMága Zoltán hegedűművész koncertfilmjének bemutatója a XI. Bécsi Zenei Filmfesztiválon
Augusztus 3-án a jekatyerinburgi XI. Bécsi Zenei Filmfesztiválon 700 néző előtt bemutattuk Mága Zoltán művészúr 2018. január elsején adott X. Jubileumi Újévi Koncertjén készült filmet. TovábbJekatyerinburgban megnyílt a „Versképek” című versillusztrációs kiállítás
Június 22-én megnyitottuk a KKM–Balassi Intézet „Versképek” című versillusztrációs kiállítását, amely korábban már nagy sikert aratott többek között Szentpéterváron és Minszkben is.
TovábbA „Ki tud többet a magyar tudományról” verseny eredményhirdetése
„Ki tud többet a magyar tudományról” verseny eredményhirdetésére június 2-án került sor online videó konferencia keretében. TovábbKonzuli szolgáltatások részleges felújítása
Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy konzuli osztályunk korlátozottan felújítja működését, kérelmeket 2020. június 15-től a következő ügytípusokban fogadunk be:
- tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum (D vízum),
- lejárt, ill. közeljövőben lejáró útlevelek, személyi igazolványok igénylése,
- születés hazai anyakönyvezése,
- másolat, fordítás hitelesítése,
- erkölcsi bizonyítvány,
- családi állapot igazolása.